KÁN Egyetemi Napok: Magyarország adósa a vidéknek

KÁN Egyetemi Napok megnyitó ünnepsége

Október elsején Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg a KÁN Egyetemi Napokat, a Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállítását és vásárát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán. A politikus kiemelte: a kormány mindig olyan agrárpolitikát fog folytatni, ami jó a magyar vidéknek, a magyar gazdáknak és a magyar állattenyésztésnek, mert ez segíti elő azt, hogy az ország egész területe belakott legyen.

A Pannon Lovasakadémia fedeles csarnokában megjelenteket először Dr. Gyuricza Csaba rektor köszöntötte, megállapítva, hogy a járvány okozta szünet után egymást érik az országban azok a rendezvények, amelyek bemutatják a mezőgazdaság és a vidéki életformák jelentőségét. Ezek sorába tartozik a KÁN Egyetemi Napok, amely immár 14. alkalommal jelentkezik.

Az országos és térségi események, valamint az irántuk megnyilvánuló érdeklődés egyaránt a következő évek kulcskérdését vetítik előre: mi történjen az agráriummal, az élelmiszergazdasággal, a vidékfejlesztéssel Magyarországon, hiszen nagy adósságot kell törlesztenie az országnak ezeken a területeken.

A mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére összességében 9000 milliárd forint áll rendelkezésünkre. Ökológiai adottságaink kiválóak, a képzett emberfőkből hiány mutatkozik, legyen szó szakmunkásokról, technikusokról és diplomásokról egyaránt.

Ezért döntöttünk úgy, hangsúlyozta az Egyetem rektora, hogy az idei rendezvény kiemelt témaköre a generációváltáshoz is kapcsolódó utánpótlás-nevelés. Az intézmény vezetője örömét fejezte ki, hogy elfogadva meghívást, több száz iskolás látogatott el a nyitónapra. Bízik benne, meg tudják velük ismertetni, hogy mit is jelent valójában a vidéki életforma, miként működik az agrárium és az élelmiszergazdaság, továbbá az agrár-felsőoktatás.

Dr. Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás MATE Udvarában mutatkoznak be az Egyetem intézetei, amelyek az egyetemvezetés reményei szerint meghatározzák az agrár-felsőoktatás és kutatás fő területeit a következő 40 év Magyarországában.

A KÁN Egyetemi Napokon közel 100 kiállító mutatkozik be, a látogatók a tematikus programokon reális képet kaphatnak a mezőgazdaság és a vidék életéről.

A Rektor köszönetet mondott az egyetemi kollégáknak, a Magyar Mezőgazdaság kiadóvállalat munkatársainak és a városnak a kiállítás megvalósításáért nyújtott támogatásukért.

A kiállítás bemutatja azt a fejlődést, ami a pandémiás időszakban megvalósult, egyben lehetőséget ad a főhajtásra a gazdák előtt, akik a vészterhes időszakban is minden nap elvégezték a munkájukat, élelmiszerrel látták el az országot, mondta köszöntőjében Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke. Hozzátette, miközben számos faj és fajta esetében a világ élvonalában áll a hazai állattenyésztés, a nemzetközi környezetben is hatalmas fejlődési lehetőség előtt áll, mert a gazdaságpolitika belátta, hogy az állattenyésztésre fordított pénz megtérülő, a külkereskedelmi többletben megmutatkozó befektetés.

A magyar állattenyésztés szakmai találkozóját köszöntve Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke arról beszélt, hogy hatékony állattenyésztés és sokoldalú állati termékelőállítás nélkül nincs eredményes mezőgazdaság. A gazdáknak és termelőknek szigorodó környezeti és társadalmi igényeknek kell megfelelniük, ezért a kamara a jövőben is segíti őket a pályázati folyamat minden szakaszában. Az érdekképviseleti szervezet számos erőfeszítést tett és tesz a generációváltásért és a jövőben is támogatja a pályakezdő szakembereket.

Magyarországon az agrárium helyzete szuverenitási és önbecsülési ügy. Kaposváron és Somogy megyében, az élelmiszer-feldolgozás hazájában azonban jövedelmet is jelent. Nálunk hatványozottabban fontos az agrárium teljesítménye, helyzete és szerepe, fogalmazott a megnyitó ünnepségen Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, aki szerint a rendszerváltás egyik vesztese volt a magyar agrárium. Napjainkban viszont Európa harmadik leggyorsabban fejlődő ágazata. A járványidőszak határterhelésein is jól vizsgázott.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere is kiemelte, hogy a gazdák biztos támaszt nyújtottak az országnak a járvány alatt. Ez jó alapul szolgál annak célnak az eléréséhez, hogy a térség a Dunántúl agrár- és élelmiszeripari központjává váljon. Leszögezte, a kiállításon megjelent fiatalok a városban biztos jövő előtt állnak.

Aki az agráriumot választja élethivatásként, a legbiztosabb foglalkozást találja, mert élelmiszerre mindig szükség lesz, vezette be gondolatait a kiállítást megnyitó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. E téren önellátónak kell lennünk, folytatta, ez a szuverenitásunk szempontjából a legfontosabb követelmény és ez felel meg a magyar tradícióknak is.

Vannak, akik szerint nincs szükség a vidékre, az emberek költözzenek be a városokba. Mi ennek az ellenkezőjét gondoljuk, folytatta a politikus. Az a normális, ha az ország egész területe belakott. Ez pedig akkor érhető el, hogy ha vidéken is van infrastruktúra és megélhetés.

Ezért támogatja a magyar kormány soha nem látott módon a magyar agráriumot. Nemcsak az agrár-GDP lebeg a szemünk előtt, hanem az is, hogy vidéken vonzó minőségű életet lehessen élni. S mivel az állattenyésztés biztosítja a munkahelyeket nagy számban vidéken, a kormány mindig olyan agrárpolitikát fog folytatni, ami a magyar vidéknek, a magyar gazdáknak és a magyar állattenyésztésnek jó, mert ez segíti elő az ottani megélhetést.

Semjén Zsolt arról is szólt, hogy a vadhús a legegészségesebb táplálék és a közétkeztetésbe is be fogják vonni. Befejezésül köszönetet mondott az Egyetemnek azért, hogy hallgatói segítik a Vadászati Világkiállítás lebonyolítását.

*

A megnyitó ünnepségen Dr. Gyuricza Csaba a MATE díjában részesítette húszéves versenyzői pályafutása alkalmából Bence Balázs lovastorna junior Európa-bajnokot, aki 10 Európa- és világbajnokságon szerepelt, hatszor junior és négyszer felnőtt kategóriában. Oklevéllel és virágcsokorral köszöntötte a rektor Villányi Krisztinát, ő végig edzője volt a sportolónak.

 

Facebook oldalunk

KÁN Egyetemi Napok 2021. október 1-3.Magyar Mezőgazdaság Kft.Magyar Agrár- és Éllettudományi Egyetem Pannon LovasakadémiaMagyar Agrár- és Éllettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpont Bőszénfai SzarvasfarmKaposvárNemzeti Agrárgazdasági KamaraSomogyi Helyi Termék EgyesületDél-dunántúli Regionális Élelmiszer és Innovációs KlaszterMAGRO.HUSomogy HírlapAgroinform
© 2021 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem • KÁN – Kaposvári Állattenyésztési Napok • Minden jog fenntartva!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat